Verhetetlen áron jelentette be középkategóriás Poco X3 okostelefonját a Xiaomi!

Elképesztően jó áron szeretne okostelefont biztosítani a középkategóriás készülékek kedvelőinek a Xiaomi, akik a minap bejelentették a Poco X3 névre keresztelt mobilt, ami nem csak kedvező árazásával hívta fel magára a figyelmet.

Pocophone X3 szuper ár

Bőven 100 ezer alatt

A teljes nevén Xiaomi Poco X3 NFC név alatt keresendő készüléket ugyanis bőven a 100 ezer forintos árkategóriában helyezte el a kínai gyártó, ezért a pénzért cserébe pedig rendkívül erőteljes hardvereket kapunk tőle. A nyers erőt így a Snapdragon 732G biztosítja a telefonnak – az 5G-től tehát esetében még búcsút inthetünk –, mely egy 8 nanométeres gyártástechnológiára épülő, nyolc darab Kryo 470-es maggal dolgozó technológia, amihez egy Adreno 618-as GPU biztosítja, hogy a grafikai művelet terén se okozzon csalódást az eszköz.

Ehhez a biztos alaphoz a gyártó 6GB RAM-ot kínál, a belső tárhely tekintetében viszont két variáns közül válogathatunk, így az olcsóbb verzió 64GB-, a drágább változat pedig 128GB ROM-mal büszkélkedhet majd. Érdekesség, hogy ez a hardverkiosztás közel olyan nagy teljesítményt tud leadni, mint más gyártó felsőkategóriás készüléke, hála a speciális, eddig csak zászlóshajókban alkalmazott hűtőrendszernek (LiquidCool Technology 1.0 Plus), valamint az opcionális kiegészítőként elérhető Black Shark Cooling Clip-nek!

Nagy kijelző, óriási akkumulátorral

A Poco X3 esetében kiemelendő továbbá, hogy a készülék egy 6,67 hüvelykes, tehát kifejezetten nagy LCD kijelzőt kapott, ami 1080×2400 képpontos felbontásra, illetve 120Hz-es képfrissítési rátára képes, méghozzá 20:9-es képarány és 450 nites fényerő társaságában. Az előlapot nem rondítja el nagy notch, egy aprócska kameralyukat látunk rajta, melyben egy 20 megapixeles szelfikamerát találhatunk.

Az akkumulátor terén egy kifejezetten nagy teljesítményű, 5160 mAh-s változatot rendszeresített a gyártó, amihez 33W-os vezetékes gyorstöltés tartozik, teljes feltöltéséhez pedig így elegendő lesz mindössze 65 perc.

Profi kamerák a hátlapon

Árkategóriájához viszonyítva a Poco X3 kifejezetten professzionális kamerarendszerrel büszkélkedhet a hátlapon, ahol semmi mást nem találunk, csak a különleges elrendezésű fényképezőgépes lencséket, hiszen az ujjlenyomat-olvasó sem itt, hanem a készülékház oldalán kapott helyet rajta.

Pocophone X3 kamerák

A Xiaomi újdonságának központi eleme egy 64 megapixeles kamera lesz, mely f/1.73-as rekeszértékkel és PD automata fókusszal rendelkezik. Mellette teljesít szolgálatot a 13 megapixeles ultraszéles látószögű lencse, de még két további szenzort találhatunk rajta, így egy 2 megapixeles mélységérzékelőt, valamint egy hasonló teljesítményű makrókamerát, ami a rendkívül közeli fényképek esetében biztosít nagy pontosságot.

Az egész rendszert egy LED vaku teszi teljessé, miközben a videók tekintetében a Poco X3 segítségével könnyedén tudunk akár 30 képkocka/másodperces teljesítmény mellett is 4K minőségben videókat rögzíteni, méghozzá olyan extrák társaságában, mint az éjszakai mód vagy a mesterséges intelligenciára épülő képstabilizátor. Az árkategória tekintetében ez bizony kimagasló teljesítmény!