Több mint 200 millió felett az eladott Xiaomi Redmi Note okostelefonok száma

Elképesztő eredményeket produkál az eladások tekintetében a Xiaomi, akik világszerte egyre ismertebbé válnak, illetve egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a felhasználók körében, ezek a törekvések pedig természetesen az eladási számokon is megmutatkoznak.

200 millió felett az eladott Xiaomi Redmi Note

Bár minden termékcsaládjuk kapcsán nem kaptunk konkrét eredményeket, ellenben az okostelefonos részleg alakulásáról egy egészen átfogó kép bontakozott ki előttünk, hiszen kiderült, hogy milyen jól fogynak a Redmi Note készülékek, miközben a Poco név alatt megjelent eszközöknek sem kell szégyenkezniük.

Világszerte már több mint 200 millió Redmi Note okostelefont adtak el

A legtöbb okostelefon-gyártó, nemcsak a kisebbek, hanem a nagyobbak is irigykedhetnek most a Xiaomira, hiszen a vállalat a napokban bejelentette: globális viszonylatban már több mint 200 millió Redmi Note készülék fogyott el, vagyis saját portfóliójuk egyik legnépszerűbb tagjáról van szó.

Mint ismert, a Xiaomi 2014 óta, tehát lassan egy évtizede van a piacon a Redmi Note termékcsaláddal, és a legkelendőbb modelljeik rendszerint a név alatt jelentek meg, ami az ár-érték arányt tekintve egyáltalán nem meglepő, mint ahogyan az sem, hogy ez az eredmény sokat segített a kínaiaknak a világ harmadik legnagyobb mobilgyártójává válni.

A kiváló eredményt egyébiránt úgy sikerült elérnie a sorozatnak, hogy Kínában még csak május végén jelenik meg a Note 10-sorozat, melynek ottani premierje vélhetően ismét milliókkal dobhatja meg az eladási számokat.

Még egy további érdekesség, hogy az összesített adatok alapján a 200 millió Redmi Note készüléknek csaknem a negyedét, egészen pontosan 45,2 millió példányt a Note 9 eladásai tették ki, ami elképesztő eredmény, de alighanem a Note 10 ennél is jobban teljesít majd az elkövetkezendő hónapokban.

Már közel 20 millió leszállított telefonnál tart a Poco

Mindeközben a szintén a Xiaomi égisze alá tartozó Poco sem szégyenkezhet! Olyannyira nem, hogy bár a márka még csak mostanság ünnepeli indulásának harmadik évfordulóját, azonban a hírek szerint a gyártónak már így is közel 20 millió példányt sikerült leszállítania a boltok polcaira összesítve az egyes modellekből.

Hogy egészen pontosak legyünk, a Xiaomi 17,5 millió példányról jelentett eddig, ami elsőre talán nem hangzik óriási sikertörténetnek, de ha azt vesszük alapul, hogy ez a szám tavaly novemberben még csak 6 milliónál állt, akkor máris másként tekinthetünk rá.

Az eredményekhez a legnagyobb mértékben a Poco M3 járult hozzá, hiszen több mint 3,2 millió példányt szállítottak le belőle alig hét hónap leforgása alatt, amivel sikerült maga mögé utasítania még a Poco F1 modellt is, mely a dobogó második fokán áll 2,2 millió leszállított darabszámmal.

Legújabb blogcikkek