Okoshangszóróval erősít a Xiaomi

Újabb piacot szeretne meghódítani magának a Xiaomi, akik bár tettek már kísérleteket arra, hogy kivágják a maguk szeletét az okoshangszórós szegmens tortájából, azonban a vállalatnak rá kellett döbbennie arra, hogy ez önerőből nem valósulhat meg, csak és kizárólag egy amerikai gigavállalat segítségével.

Xiaomi okoshangszóró

Xiaomi Mi Smart Speaker Google Asszisztens támogatással

Így született meg a Xiaomi Mi Smart Speaker, melyet elsőként csak az ázsiai piacra szántak, mint a Google, az Apple vagy az Amazon alternatíváját, de a termék olyan jó visszhangokat kapott, hogy a tervek szerint a nyugati piacon, így természetesen nálunk is elérhető lesz, méghozzá rendkívül barátságos árkategóriában.

Az eszköz legnagyobb előnye azonban az, hogy az okoshangszóró nem egy saját fejlesztésű szoftverrel működik majd – aminek látatlanban is lennének korlátai, de legalább gyermekbetegségei az első években –, hanem Google Asszisztens támogatást licenceltek hozzá, mely egy bejáratott, sokak által már ismert keretrendszer, és a Google Home okoshangszóróról vagy az Android-alapú okostelefonokról lehet ismerős

Hangvezérlés és DTS támogatás

Bár az okoshangszóróról sajnos egyelőre kevés konkrétum látott napvilágot – bővebben bizonyára akkor csap hozzá nagyobb hírverést a Xiaomi, ha bevezetik Európában –, az viszont már biztos, hogy a Mi Smart Speaker rendkívül tiszta hangtartományokkal dolgozik majd, kiválóan kezeli a magasakat, de a DTS támogatásnak hála olyan minőséget nyújt a hangzások terén, hogy azzal bármelyik drága hangszóróval felveszi majd a kesztyűt.

Xiaomi okoshangszóró

Nem meglepő, hogy egyszerre akár kettőt is össze tudunk kötni egymással, így a televízió vagy a CD lejátszó sztereó hangfalaiként is funkcionálhatnak, noha WiFi és Bluetooth kapcsolaton keresztül okostelefonunkról egyaránt küldhetünk rá zenét. Mivel teljes Google Asszisztens támogatást kapott és rendelkezik beépített mikrofonnal, ezért az eszköz természetesen hangutasításokkal is irányítható lesz, elegendő csak az „OK Google” kifejezés elhangzása, amit aztán a legkülönfélébb parancsszavak követhetnek. Kapcsolhatunk világítást, mozgathatjuk általa az árnyékolókat, de akár kedvenc műsorainkat is elindíthatjuk ilyen formában a csatlakoztatott televízión.

Letisztult megjelenés és nagy teljesítmény

A megjelenés terén a Mi Smart Speaker a határozott minimalizmusra törekszik. Egyelőre csak fekete színben mutatta meg a gyártó egyfajta hengeres termékdizájn társaságában, a felső íven egy kellemes kék díszcsíkkal, tehát kijelenthető róla, hogy már első ránézésre is érződnek a Xiaomi sajátosságai.

A letisztult megjelenés mellett ráadásul a teljesítmény tekintetében is kielégítőnek nevezhető az eszköz, hiszen a maga kategóriájában a 12W és a 64,5 milliméteres driverek kifejezetten jók, ha torzításmentes és tiszta hangzásra vágyunk. Az okoshangszórónak ráadásul az ára sem emelkedett az egekbe, éppen ellenkezőleg, átszámítva nagyjából 30 ezer forintot kér majd érte a gyártó, ami határozottan az elérhető árszinthez sorolható.

Legújabb blogcikkek