Nagyon erős táblagépet küldhet a boltokba Mi Pad 5 név alatt a Xiaomi

Noha lassan a piac minden szegmensében képviseltetik magukat, a Xiaomi neve hallatán azonban az emberek többségének még mindig leginkább az okostelefonok, esetleg az aktivitásmérők ugranak be. Ez a jövőben azonban jelentős mértékben változhat, és a gyártó is rengeteget tesz érte, most például a táblagépes ágazat felé kacsintgatnak erőteljesen.



Mi Pad 5

Persze téved, aki úgy gondolja, hogy a Xiaomi korábban még soha nem kacérkodott a táblagépek gondolatával, éppen ellenkezőleg, több nagyszerű, hovatovább sikeres terméket tudnak maguk mögött a kategórián belül, azonban egy ideje már nagy szükség lenne a vérfrissítésre. Ezt hozhatja el majd a Mi Pad 5, mely a hírek szerint egy igencsak erőteljes hardvernek ígérkezik!

LCD kijelző és jól ismert dizájn

Noha hangsúlyozandó, hogy az alábbi híreket egyelőre a gyártó még nem erősítette meg hivatalosan, pusztán szivárgások történtek, ezek alapján viszont nem lehet túl sok kétségünk afelől, hogy a Mi Pad 5 a megjelenés tekintetében a közvetlen elődöket szeretné majd jó értelemben lemásolni, de sokkal inkább követni.

A táblagép ennek megfelelően már a külső tekintetében képes alkalmazkodni a korábbi modellek külleméhez, vagyis ott lesz benne a Xiaomi minden sajátossága és bája, így többek között még a kamerasziget, sőt a dupla hátlapi kamera sem hiányozhat róla.

Ezen felül szinte biztos, hogy az eszköz LCD kijelzővel érkezik, mely 144Hz-es képfrissítési rátával büszkélkedhet, az érintési mintavétele pedig 480Hz-en üzemel majd, tehát kifejezetten gyors lesz, miközben a védelem tekintetében sem vall kudarcot, hála a Gorilla Glass 5 bevonatnak.

Snapdragon 870-re épülő hardver

Noha a külső és a kijelző fontos tényezők egy táblagépnél, azonban a Xiaomi természetesen gondolt a teljesítmény megszállottjaira, hiszen ők is tisztában vannak vele, mennyire fontos tényező az eladások terén, ha kellően erős hardvert állítanak egy készülék mögé. Pláne, ha azt még elérhető áron is kínálják!

A Mi Pad 5 várhatóan nem vall kudarcot az erőforrás tekintetében, hiszen egy Snapdragon 870-es chipset köré épül fel az egész, ami a tavalyi év csúcskategóriás lapkacsaládjának, a Snapdragon 865-ösnek a továbbfejlesztett változataként ismert, és miközben a rendszermemóriából 8-16GB-ot kaphat, addig a legnagyobb típus esetén akár 1TB is lehet a belső tárhely mérete, de 128-, 256- és 512GB-os opciók egyaránt lesznek.

Utóbbiak természetesen alaposan meghatározzák majd az árat, egyelőre azonban korai lenne még erről találgatni, noha az biztos, hogy a legdrágább típusok már a prémium kategóriás eszközökhöz közelítenek ezen a téren.

Sony kamerával és ujjlenyomat-olvasóval

Általánosságban elmondható, hogy a táblagépek többségét ritkán vértezik fel okostelefonos funkciókkal, azonban a Xiaomi ebben az irányban gondolkozik a Mi Pad 5-tel. A szivárgások tanúsága szerint például rögtön dupla kamerát helyeztek el a hátlapján, melyek közül az egyik egy 20 megapixeles Sony IMX586-os szenzor lett, míg a másik egy 13 megapixeles széles látószögű kamera.

Ezen felül biztosra vehető még a termék kapcsán a masszív fémházas kialakítás, valamint a digitális tollak támogatása, de a biztonságról is gondoskodott a Xiaomi, ezen a téren ugyanis például egy ujjlenyomat-olvasót építettek az eszközbe.

Legújabb blogcikkek