
Xiaomi 17 Ultra: kétféle változatban is érkezik a gyártó zászlóshajó telefonja
Xiaomi 17 Ultra: kétféle változatban is érkezik a gyártó zászlóshajó telefonja A Xiaomi 17 alapmodell és a 17 Pro változat hivatalos bemutatójára már sort kerített
A mikrofon meghibásodása igencsak komoly kellemetlenségeket tud okozni egy Xiaomi okostelefon esetében is. Nem véletlenül, hiszen rengeteg folyamatban nagyon fontos szerepet játszik ez az alkatrész, de különösen telefonhívások során okozhat nagy gondot, ha nem úgy működik, ahogyan az elvárható lenne.
Ha a mikrofonnal probléma van, azt általában kétféleképpen lehet orvosolni. Az első, hogy teljes egészében kicseréljük az alkatrészt, míg a másik a tisztítás, hiszen rengeteg esetben csak a kosz felhalmozódása okozza a kapcsolódó hiányosságokat. A szoftveres hiba ritka, de előforduló jelenség, ezt a legtöbbször egy újraindítás vagy egy rendszerfrissítés meg szokta oldani.
Lássuk azonban most, hogy milyen lehetőségeink vannak arra, hogy megelőzzük egy Xiaomi okostelefon mikrofonjának meghibásodását?
Sokat, de nem eleget, hiszen önmagában a jó tok még nem minden. Ellenben valóban megakadályozhatja, hogy szennyeződések kerüljenek a kérdéses alkatrészhez, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még a modellspecifikus tokok esetében is a mikrofonnyílás rendszerint szabadon marad, hiszen máskülönben drasztikusan romlana a hívások minősége.
Mivel a készüléket gyakran csak a zsebünkbe tesszük, mely teljesen nyitott, ezáltal rengeteg por, kosz és szösz rakódik le benne, amit a kezünkkel is gyakran odahordunk, felhalmozunk. Egy jó tokkal nyilván ez is csökkenthető, de teljesen nem tudjuk kivédeni vagy elkerülni, nagyon oda kell figyelni majd rá.
Az imént említett problémák miatt a mikrofon nyílása gyakran eltömődhet. Rengeteg kosz, szösz, illetve a bőrfelületről származó zsíros por tömítheti el, ami már akkor is problémákat okozhat, ha csak részleges felhalmozódásról beszélünk. Emiatt fontos, hogy a mikrofonnyílást mindig tisztán tartsuk.
A telefont gyakran vegyük ki a tokjából, törölgessük át, tisztítsuk ki, hiszen meglepő módon egészen nagy porszemek és koszdarabkák is be tudnak ékelődni az eszköz és a tok közé. Fordítsunk különösen nagy figyelmet a nyílásra, a nedves törlőkendő kifejezetten hatásos lehet ilyenkor, azonban arra azért ügyeljünk, hogy a mikrofon nyílásába soha ne dugjunk bele semmit, mert gyakran nagyobb kárt okozhatunk vele. Ha látható eltömődésről van szó, mindig bízzuk szakemberre a tisztítást!
Nagyon gyakori hibaforrás a mikrofon kapcsán a pára, illetve úgy általában minden, ami nedvességhez köthető. Emiatt érdemes kerülni azokat a helyzeteket, amikor párás meleg helyről hirtelen hűvösbe érkezünk – például nyáron a párás kinti levegő után egy klimatizált helyiségbe –, hiszen ilyen esetekben a nedvesség kicsapódik, és zárlatot tud okozni a mikrofonnál.
Sajnos nagyon gyakori eset, hogy a legnagyobb körültekintés ellenére is a mikrofon cseréjére van szükség. A hardveres hibák hátterében a legtöbbször gyakran nem kosz, por vagy éppen nedvesség áll, hanem egyszerűen az adott alkatrész elfáradása. Ennek jellemzően erőteljesebb tünetei vannak, mint az egyszerű elkoszolódásnak, mely sokszor csak egyszerű halkulást produkáló jelenség.
Ha viszont a mikrofon tönkrement, akkor sok esetben a készülék a másik irányban teljesen megsüketül, azaz a hívott felek semmit sem hallanak majd belőlünk, vagy csak kellemetlen hanghibák, ezáltal visszhang, recsegés és egyebek társaságában. Ha a problémát a tisztítás és az újraindítás sem oldja meg, akkor a legtöbbször a mikrofon cseréjére lesz szükség.

Xiaomi 17 Ultra: kétféle változatban is érkezik a gyártó zászlóshajó telefonja A Xiaomi 17 alapmodell és a 17 Pro változat hivatalos bemutatójára már sort kerített

Xiaomi 18: a következő zászlóshajó telefon is megtarthatja a hátlapi extra kijelzőt Bár a világ nagy része még arra vár, hogy a boltok polcaira kerülhessen

Xiaomi Poco F8 Ultra: lehullt a lepel a telefon kiváló kamerarendszeréről Új taggal bővül hamarosan a Poco termékcsalád, amely a Xiaomi részéről a masszív középkategóriát
Elromlott Xiaomi eszközöd, de nincs lehetőséged elhozni hozzánk? Rendeld meg kedvezményes szervizfutár szolgáltatásunkat három egyszerű lépésben!
