Bemutatkozott a Redmi Buds 6 és a Buds 6 Pro
Noha Buds 6 név alatt a Xiaomi korábban már mutatott be vezeték nélküli fülhallgatót, azonban meglepő módon először a Lite és az Active modellek kerültek fel a boltok polcaira, az alapmodell pedig váratott magára.

A gyártó azonban most pótolja a korábbi lemaradásait, így bemutatta a Redmi Buds 6-ot és a Buds 6 Pro változatot, amelyekről mindent megtudtunk, amit csak szerettünk volna. Lássuk a legfontosabb tudnivalókat!
Xiaomi Redmi Buds 6
A Xiaomi Redmi Buds 6 elsődlegesen ismét elképesztő árcédulájával szeretné felhívni magára a figyelmet, hiszen egy olyan vezeték nélküli fülhallgató lett a sorban, ami átszámítva alig több mint 40 dollárba kerül, tehát bőven 20 ezer forint alatt marad a végösszeg.
Ez nem rekordolcsó, de máris érdemes hozzátenni, hogy több szempontból is prémium minőséget kapunk a pénzünkért cserébe, hiszen egy 12,4 mm-es titánbevonatú dinamikus meghajtó adja hangzásának az alapját, amit egy 5,5 mm-es piezoelektromos magassugárzó egészít ki.
Teljes és egyben részletes hangzásvilágot biztosít, miközben nem hiányzik belőle az aktív zajszűrő funkció sem, így a készülék 49 dB-lel tudja csökkenteni a zajt, vagyis gyakorlatilag szinte minden környezetben stúdióminőséget tár elénk.
Az adaptív transzparencia módban a készülék mindig a környezethez igazítja a zajszűrés mértékét, a 360 fokos térbeli hangzás jóvoltából pedig igazán elragadó élmény vár ránk filmek és játékok közben egyaránt.
Egyetlen töltéssel, illetve töltőtokkal együtt akár 42 órás üzemidőt kínál, a tiszta telefonhívásokhoz mestereséges intelligencián alapuló zajszűrést alkalmaz, miközben társalkalmazásában magabiztosan személyre szabhatjuk a hangszíneket, a stabil és biztonságos kapcsolatról pedig a Bluetooth 5.4 gondoskodik.
A Redmi Buds 6 várhatóan még a napokban elérhető lesz Európában, így Magyarországon is.
Xiaomi Redmi Buds 6 Pro
Ahogyan azt már megszokhattuk a Xiaomitól, valamennyi termékéből elérhető Pro variáns is, így a Redmi Buds 6 sem jelent kivételt a sorból. Az árcédula tekintetében ez duplázást jelent az alapváltozathoz viszonyítva, azaz 80 dollár, nagyjából 30-35 ezer forint lesz a végfelhasználói ára.
Ez a termék főleg azoknak szól, akik kimagasló hangminőséget szeretnének, hiszen itt már három meghajtó gondoskodik a maximális hangzás elérése érdekében, így a 11 mm-es titán membrános meghajtó mellett dupla PZT magassugárzó is helyet kapott benne, amivel a magasok és a mélyek visszaadása sem okoz neki gondot.

Természetesen itt sem hiányzik az aktív zajszűrés, amivel akár 55 dB-lel tudjuk mérsékelni a kapcsolódó zajhatást, méghozzá a közepes és a magas frekvenciájú hangok esetében, sőt a 12 m/s szélzajt is ki tudja szűrni. Hangminőségét tovább javítja az olyan professzionális audiokodekek támogatása, mint amilyen az LDAC vagy az LC3, sőt a termék a fejkövető hangzást is támogatja.
Alkalmazható headsetként is, sőt mi több, telefonáláskor egy hárommikrofonos rendszer és a mesterséges intelligencia biztosítja, hogy mindig a lehető legtisztább hívásminőséget érhessük el vele.
A Buds 6 Pro akkumulátora a töltőtokkal együtt 36 órányi üzemidőt biztosít a fülhallgatónak, de anélkül is legalább 9,5 órán át képes kiszolgálni minket. Rendelkezik külön társalkalmazással, ami lehetővé teszi a hangszín szabályozását, hogy mindig a saját igényeinkhez tudjuk igazítani hangzását.
A gyártó fejlesztette a termék megjelenését is, így sokkal ergonomikusabb és kényelmesebb lett, megjelenésére pedig szintén az elkövetkezendő napokban számíthatunk majd Európában.