Asztali töltőként is funkcionáló külső akkumulátort mutatott be a Xiaomi!

Az elmúlt néhány évben egyre magasabb szintekre jutott a külső akkumulátorok piacán is a Xiaomi, akik sorra döntötték rekordjaikat az egyes termékekkel, így a nevükhöz köthető többek között minden idők egyik legnagyobb teljesítménnyel kecsegtető powerbankja.

Mi Wireless Power Bank 30W

Mi is beszámoltunk ugyanis korábban a 30 000 mAh-s teljesítményre képes Mi Power Bank 3 névre keresztelt külső akkumulátorról, mely nem véletlenül vonta magára a figyelmet, hiszen csak emlékeztetőül jegyeznénk meg, hogy a legtöbb mai okostelefonban mindössze 4-5000 mAh-s telepek találhatók.

A gyártó azonban most még tovább merészkedett ebben az irányban, de ezúttal nem a teljesítmény tekintetében akartak kitűnni a sorból, sokkal inkább az extra funkciók terén, ennek fényében mutatkozott be a Mi Wireless Power Bank 30W.

Nem egy közönséges külső akkumulátor

A Xiaomi újdonsága kapcsán fontos kiemelni, hogy bár hagyományos külső akkumulátorként is használható, azonban lényegesen több annál, hiszen egy dokkolóként, vagyis asztali töltőként egyaránt funkcionáló termékről van szó, mely ennek köszönhetően könnyedén otthonunk középpontjává válhat, de utazáskor is jól megállja a helyét. 

A WPN25ZM modellszám alatt jegyzett Mi Wireless Power Bankra így kényelmesen lehet csatlakoztatni bármilyen kompatibilis telefont, miközben külön töltésjelző LED fény mutatja, hogy mennyi ideig kell töltőn hagyni a csatlakoztatott készülékeket. 

Ezáltal mikor vehetjük már kézbe őket, ami különösen akkor lesz hasznos, ha nemcsak vezetékes, hanem vezeték nélküli formában is töltenénk eszközeinket, hiszen a dokkoló felső részébe épített tekercs ezt is lehetővé teszi.

A teljesítmény is magával ragadó

Hogy mégis mekkora teljesítményt kapott a Xiaomi Mi Wireless Power Bank 30W? Ezen a téren meg kell különböztetnünk a névleges kapacitást a valóstól, hiszen elméletileg a külső akkumulátor 10 000 mAh teljesítményre képes, ez azonban nettóban valójában jóval kevesebb, a számítások szerint mintegy 5600 mAh.

Ezt képes tehát magabiztosan garantálni az eszköz, ami közel sem tekinthető rossznak, éppen ellenkezőleg! A powerbank egyébiránt rendelkezik hagyományos USB-A porttal, amivel 27W-os töltési teljesítményt tud leadni, míg USB-C kapcsolaton keresztül 30W teljesítményre képes, a hab a tortán pedig, hogy ezt vezeték nélkül egyaránt biztosítja.

Mi Wireless Power Bank 30W teljesítmény

Hogy mivel lehet tölteni magát a külső akkumulátort? A Xiaomi ehhez egy külön töltőt biztosít, de amennyiben USB-C porton keresztül látnánk el elektromossággal, akkor 18W teljesítménnyel tudja magába szívni az energiát.

A termék a kínai piacon már elérhető, egyelőre kizárólag fekete színben kapható – átszámítva kevesebb mint 10 ezer forintos árcédulával –, de hamarosan bizonyára a nyugati szegmenst is megcélozza vele a gyártó. Ezt képes tehát magabiztosan garantálni az eszköz, ami közel sem tekinthető rossznak, éppen ellenkezőleg! A powerbank egyébiránt rendelkezik hagyományos USB-A porttal, amivel 27W-os töltési teljesítményt tud leadni, míg USB-C kapcsolaton keresztül 30W teljesítményre képes, a hab a tortán pedig, hogy ezt vezeték nélkül egyaránt biztosítja.