A Xiaomi bemutatta a vezeték nélküli töltőt, mely 100W teljesítményre képes

Ma már egészen nyilvánvaló, hogy az okostelefonok világában a vezeték nélküli töltés jelenti a jövőt annak ellenére is, hogy a vezetékes megoldásokról való átállás várhatóan sokkal lassabb lesz, mint ahogyan azt sokan várták.

Xiaomi 100W vezetélnélküli töltés

A Xiaomi azonban láthatóan nem törődik ezzel, így a minap bemutatták az első olyan vezeték nélküli töltőberendezést, amihez bár egyelőre – és itt hangsúlyos, hogy egyelőre – nem tartozik telefon, amit kezelni tudna, de a technológia már adott hozzá.

100W-os vezetékmentes töltés egy állványról

Méghozzá nem is akármilyen technológia, hiszen a Xiaomi nem aprózta el legújabb töltőpadját, melyet szokás szerint először Kínában mutattak be a felhasználók számára, azonban a Mi 100W Wireless Charging Stand biztosan megjelenik majd a nyugati piacokon is.

Nevéből pedig már kiolvasható, hogy a termék egészen elképesztő magasságokba emeli a vezetékmentes töltés technológiáját, hiszen képes lesz akár 100W-ot leadni a folyamat során, amit a legtöbb esetben még a vezetékes töltők is megirigyelnének.

Az egyetlen megdöbbentő pont ezen a téren, hogy a töltőpadra egyelőre hiába raknánk bármilyen saját márkás vagy külsős okostelefont, ma még hivatalosan egyik sem támogatja a 100W-os gyorstöltést ilyen formátumban.

Egy új telefon megjelenését vetíti előre az állvány

Mivel egyelőre senki sem tudja, hogy a töltőállvány teljesítményét melyik okostelefon képes kihasználni maximálisan, ezért a Xiaomi alighanem rövidesen bejelent majd hozzá egy kapcsolódó új telefont is, mely alighanem a csúcskategóriát képviseli, de az teljesen biztos, hogy a töltés tekintetében a legmagasabb szintre léphet.

Ami biztos, hogy a töltőállványt egyszerre egyetlen telefon töltésére szánták, azaz nem lehet egy időben több készüléket felpumpálni vele elektromossággal annak ellenére sem, hogy a hagyományos Qi szabványz támogatja, csak ilyen típusú készülékek helyezhetők el rajta.

A vezetékmentes töltés tekintetében egyébiránt jelenleg a Xiaomi Mi 11 Ultra tekinthető a legjobb teljesítményre képes okostelefonnak nemcsak a gyártó kínálatában, hanem az egész piacon, hiszen maximum 67W teljesítménnyel tudja tölteni magát, amihez maximum 40 percre lesz szüksége.

A most bemutatott 100W-os gyorstöltő természetesen ezt a 67W-ot bármikor kényelmesen le tudja adni a Mi 11 Ultrának, azonban a maximális teljesítményt már nem. Az állvány egyébiránt meglepően elérhető áron, átszámítva bőven 30 ezer forint alatti kategóriában érhető el, méghozzá egy 120W-os töltőfej társaságában.

A vezetékes gyorstöltés világában már a 120W az elfogadott

Aki vezetékes megoldással szeretné tölteni a készülékeit, az ma már szintén magasra teheti a lécet, hiszen általánosságban elfogadottá vált a 120W-os gyorstöltés, amihez ráadásul már nem is kell a legdrágább kategóriából válogatnunk.

A hírek szerint például a Xiaomi 11T Pro is ilyen teljesítményű gyorstöltést tud majd felvonultatni, amihez Snapdragon 888 lapkakészlet, 120Hz-es OLED panel és 5000 mAh-s akkumu

Legújabb blogcikkek